Gyógyító növények világa

A gyógynövények évezredek óta kísérik az emberiséget, kezdetben csak megfigyelték őket. A legenda szerint egyszer a kínai császár csészéjébe belefújta a szél a tealeveleket és észrevették, hogy a tea mennyivel finomabb lett. Míg nem jelentek meg a gyógyszerek, nem találták fel az antibiotikumokat, szinte kizárólag a gyógynövények, a méhészeti termékek és az illóolajok jelentették az egyetlen lehetséges megoldást a fertőtlenítésre, a szervezet rendbe hozatalára. Sok ezer éves tapasztalat, megfigyelés gyűlt össze, ott voltak a mindennapi gyógyításban, a hagyományos orvoslásban, és ma is fontos szerepet töltenek be az egészségmegőrzésben.
Gyakran találkozik ez a két sajátos világ. Sajnos kevés szó esik arról, hogy a kölcsönhatások miatt nem szabad mindent csak úgy szedni a várt gyógyulás érdekében, mert nem, hogy jobb lesz, de egyenesen rosszabbodhat a helyzet. Példaként említve pár ismertebb növényi hatóanyag – tartalmú kiegészítőt, amiket szívesen fogyasztanak az emberek, pl. ginzeng, gyömbér, Q10 vagy aloe vera. Többféle mellékhatás felléphet főleg gyógyszerszedés esetében, azok hatásait fokozva vagy tompítva, ezáltal vércukorszint-ingadozás vagy akár rendszertelen menstruáció, mellfeszülés vagy éppen fényérzékenység is felléphet. Mindennek megvan a helye, figyelembe kell venni az esetleges keresztreakciókat! „Ne árts” szellemében, néha a kevesebb több.
Másik példát említve, ma olyan divatos szó adaptogéneket fogyasztani, szinte mást sem hallunk. Maga kifejezés nem is régi, orosz kutatókhoz köthető 1960 -as évek elejéről, stressztűrő képességet támogató növényeket jelent.
„Ha valaki súlyosan és krónikusan kimerült, akkor egy adaptogén általában nem fog segíteni rajta, csak ritka esetekben, sőt még kárt is okozhat. Amikor kimerültségről van szó, akkor több kiváltó ok is lehetséges” *(academiaeherba.hu/gyogynoveny-hatasok-kurzus).
Tehát fontos a mértéktartás, mivel például a rhodiola vagy a schisandra hatása felerősödhet, ami nem feltétlenül előnyös, sőt, bizonyos esetekben hozzájárulhat a kimerüléshez még jobban.. A gyógynövényeket mindig komplexen, kiegészítéseként érdemes használni, hozzá érdemes hangolni étrend és az életmód változtatásokat, a tudatos pihenést „semmittevés” gyakorlását, figyelni a megfelelő tápanyagokra a felépülés folyamata során.
Vegyünk még egy nagyon hétköznapi példát az erős paprikát, kapsziacin tartama kezdetben segít, majd utóbb túlstimulál, csípős ízeket meg lehet szokni, sőt függőség is kialakulhat tőle.
A fitoterápia – vagyis a gyógynövények tudományos alapokon nyugvó alkalmazása – arra törekszik, hogy a növényekben rejlő hatóanyagokat biztonságosan, átgondoltan és a modern ismeretekkel összhangban használjuk.
Szakmai megközelítés szerint fitoterápia magába foglalja:
- A gyógynövények alkalmazását,
- a táplálék gyógynövényeket,
- a gyógyító fűszernövényeket,
- az apiterápiát (méhészeti termékeket),
- és az aromaterápiát, az illóolajok használatát (elsősorban külsőleg).
A gyógynövények világa rendkívül gazdag.
Egyes növények nyugtató, altató, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, sejt – és szövetregeneráló, hashajtó, hasfogó, lázcsillapító, vizelethajtó, vérnyomás csökkentő vagy emelő, pajzsmirigy működését befolyásoló, immunerősítő hatásúak, felsorolva néhány nagyobb hatás szerint csoportot.
További szempontok a tájékozódásban, megemlítve a gyakoribb problémákat:
- Emésztőrendszer működésére ható az emésztés komfortjának támogatása, a gyomor és a bélrendszer kiegyensúlyozott működésének segítése.
- Légzőrendszer légutak szabadságának, a tüdő és a hörgők egészségének támogatása a kritikus vagy tünetmentes hetekben.
- Keringési rendszer normál vérkeringés és a szív- és érrendszer egészségének természetes támogatása.
- Idegrendszer a mindennapi stressz hatékony kezelésének támogatása. Segítségnyújtás az ellazulásban, a pihentető, minőségi alvás és a természetes bioritmus kialakításában. A túlterhelt idegrendszer harmonizálása, a fizikai és mentális kimerültség természetes enyhítése.
- Kiválasztó rendszer, A vesék normál kiválasztó funkciójának és a szervezet természetes méregtelenítési folyamatainak gyógynövényes segítése. A húgyutak egészségének, átmosásának és természetes védelmi vonalának támogatása célzott fitoterápiás módszerekkel. A medencealapi komfortérzet és a húgyhólyag kiegyensúlyozott működésének megőrzése.
- Mozgásszervrendszer, A csontrendszer és a porcszövetek természetes szerkezetének, ásványianyag-ellátottságának támogatása gyógynövényekkel. Az ízületek rugalmasságának, mozgathatóságának és a mindennapi mozgás szabadságának megőrzése. Célzott gyógynövényes megoldások túlterhelt izmok, a hát és a derék tájékának megnyugtatására, a szövetek helyi keringésének és komfortérzetének javítása.
- Immunrendszer és nyirokrendszer szervezet természetes védekezőképességének erősítése, a nyirokkeringés támogatása és a vitalitás megőrzése.
- Hormonrendszer a szervezet hormonális egyensúlyának és a normál szénhidrát-anyagcsere folyamatainak kiegészítő támogatása.
- Szaporító rendszer a női ciklus természetes ritmusának és komfortjának, a szervezet gyógynövényes támogatása a változókori időszak könnyebb megéléséért. Célzott fitoterápiás támogatás a férfiak számára a prosztata egészségének és a normál vizeletürítési funkcióknak a megőrzéséhez.
- Érzékszervek –bőr, szem, bőr természetes védőrétegének (barrier funkciójának) gyógynövényes támogatása és táplálása. Célzott növényi kivonatok és borogatások alkalmazása a száraz, irritációra, kipirosodásra vagy viszketésre hajlamos bőr megnyugtatására. A hámréteg természetes megújulásának és regenerációjának támogatása.
A fitoterápia célja, hogy ezeket a hatásokat rendszerezze és olyan módon alkalmazza, amely valóban támogassa a szervezet természetes folyamatait, enyhítse a tüneteket, harmonikusan és hatékonyan erősítse a szervezetet az optimális egyensúly megőrzésében.
Másik fontos eleme az élettani állapotok figyelembe vétele, bárcsak tudtam volna, hogy pl. állapotosan milyen gyógynövényekkel csökkenthettem volna a vérnyomásom, vagy a pocakfájós kislányomnak, hogyan szabad teát adnom, de egy idős családtag szempontjából is fontos, hogy mivel használok többet vagy esetleg éppen ártok.
Megelőzésként a hétköznapi szokásainkba iktatva a gyógynövények alkalmazása a prevenciót, míg meglévő panasz esetén kiegészítő, rendszerszintű támogatást nyújtanak, a cél, hogy tudatosan alkalmazzuk őket.
„Már öt négyzetméternyi gyógynövénykert birtokában sokat tehet az ember önmagáért, viruló egészségéért.”
(Maurice Mességue)
*Jogi nyilatkozat és tájékoztatás : Bár rendelkezem hivatalos fitoterapeuta (természetgyógyász) végzettséggel, szolgáltatásaimat jelenleg kizárólag fizikai közérzetjavító és frissítő keretek között, nem egészségügyi szolgáltatásként nyújtom.
Nem orvosi ellátás: Fitoterapeuti tevékenységem nem minősül orvosi diagnosztikának, gyógykezelésnek vagy terápiának.
Kiegészítő jelleg: A javasolt gyógynövények és életmódtanácsok a hagyományos orvosi kezeléseket támogatják, de nem helyettesítik azokat.
Konzultáció: Betegség, gyógyszerszedés vagy várandósság esetén a gyógynövények használata előtt egyeztessen kezelőorvosával.
Gyógyszerek: Az orvos által felírt gyógyszerek adagolását önhatalmúan ne módosítsa és ne hagyja abba!
